Csak a tények és semmi bla bla...

 

Nyolc év elszigetelve. Ez volt a közelmúlt.

Tavaly március óta csak seb nyalogatás és önsajnálat volt az összes amit tettem magamért,de inkább magam ellen...

Tíz nappal ezelőtt rám talált a Szerelem. Nincsenek rá megfelelő szavak hogy mit éreztem. Átbeszélgetett éjszakák,fotók milliói, gyengédség,szeretet,szerelem, földöntúli boldogság...volt. Még nincs vége. Legalábbis részemről. Ő viszont úgy tűnik menekül . Talán nem tudja hogyan kezelje a túláradó érzéseimet. Talán csak játéknak hiszi ezt az egészet. Nem az.

Színtiszta szerelem.

Tegnap viszont olyat tettem amit nem tolerált. Oda kommenteltem a profilképe alá hogy mennyire nagyon szeretem.

Befékezett.

Azt mondta nem fog beszélni velem két napig,mert sok vagyok, megfojtom ezzel a tömény szerelemmel. Én pedig szép lassan belehalok ebbe az egészbe...

Elengedett,ezt érzem. Lemondott rólam. Félre tett. Likvidált.

Valószínűleg eszébe sem jutok.

A mai nap egy kib@szott nagy gyötrődés csak. Nem tudom hogy mi van,azt pedig végképp nem hogy mi lesz

Talán azt szeretné ha megalázkodnék,ha megtagadnám önmagam. Ez viszont teljesen szembe menne az identitásommal.

Valamiféle csodára várok. Csodára,ami megsúgja mit tegyek.

Milliónyi kérdés van a fejemben :

Elengedjem vagy mégsem kellene?

Tegyem amit szeretne és menjek szembe az énemmel?

Legyek olyan amilyen nem vagyok és sosem voltam?

Vagy csak egyszerűen fogadjam el azt hogy mindössze tíz nap boldogságot kaphattam a kristálytiszta szerelemért amit érzek?

Fáj... még a létezés is

Várok.

Csodára ...